Gacsályi Sára írása a Mandiner hetilapban
Chile után, Martinique előtt futunk össze egy kávéra Mészöly Ágnessel. Fülig ér a szája, pedig a covidszabályozások nem könnyítik a világutazók életét – azokét sem, akik nem (csak) jókedvükből, hanem munkaügyben indulnak mindig új utakra. Ágnes konduktor, a szakma egyik „utazó követe” évtizedek óta: olyan területekre is elviszi a konduktív pedagógia módszereit, ahol még nem hallottak a nyugati világban ismert fejlesztésekről. „Európában is szeretek dolgozni, de amikor messze megyek, mindig megérzem, milyen jó leejtett ejtőernyősként felderíteni a terepet, kreatívan megoldani az elém kerülő kihívásokat. Kína nagy kedvencem volt például, de azt hiszem, mondhatom: jól feltalálom magamat máshol is. Csináltam már telefonkönyvből lábzsámolyt, seprűnyélből járóbotot. Rövid távon, egy-két hónap alatt hatalmas fejlődést lehet elérni a nehéz körülmények között élő, súlyosabb állapotú gyerekeknél is.” Mint megjegyzi: ő a rövid kiküldetéseken, néhány hetes projektekben működik a legjobban, sosem illett hozzá a „rendes polgári” munkahelyek kötött struktúrája.
Megszoktam már, hogy mindenhol én vagyok a csodabogár”
Élete sok ponton bizonyította ezt, ugyanis – az ő szavaival élve – a „konduktori cigányélet” mellett egy másik szakmában is hivatásra lelt: író lett, és huszon-egynéhány könyvvel a háta mögött ezt már ki is meri jelenteni magáról. Első regényét az este tizenegy órai és a hajnali szoptatás közötti csöndben írta főállású anyaként, alig egy hónap alatt. A jeligés pályázaton aztán, ahová elküldte, nem választották a győztesek közé, mert úgy gondolták, egy többkötetes író művével van dolguk, a projektben pedig az új hangokat keresték. Ez évekkel később derült csak ki, mégsem futott vakvágányra az induló írói karrier: egy szakmabeli arra biztatta, hogy találjon magának kiadót, mert van keresnivalója a szavak világában „Jól hangzott ez a kiadókeresés, csakhogy én ennek a játéknak nemhogy a szabályait, de a nevét sem tudtam. Elkezdtem a telefonkönyvből kinézni azoknak a kiadóknak a számát, amelyeknek szerettem a könyveit, így kezdődött” – emlékszik vissza.